augusztus 30, 2007 at 15:12
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai

A hiPPPi a 2005-ös Schönherz Qpa előtt alakult, vidám, kreatív társaság, feeling csapatnak indult, és azóta is sokszínűen fejlődik.
Egyből Epszilon Qpát is kaptak a Fekete-fehér Qpán, majd 2006-ban szoros küzdelemben elnyerték a Schönherz Qpát és a Fairplay Qpát is.
A hiPPPi csapattal azóta is sok kirándulást, összejövetelt szerveznek és lelkesen készülnek a 2007-es Qpára.
Reméljük jó lesz.
június 18, 2007 at 10:28
· Zsolti utazik
A Simonyi család tagjairól sokat lehetett hallani az utóbbi hónapokban – Károly bácsiról előbb csillagot, majd Szakkollégiumot neveztek el, Charles űrutazott.
A fénykép a “Zsolti utazik” sorozat számára készült a Simonyi nyaraló bejáratánál, Balatonszabadiban.
június 5, 2007 at 15:24
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai

Kis csapatunk a 2005-ben kezdett villamosmérnök szak 3. tankörének néhány tagjából verbuválódott az előadások és a közös tanulások végeláthatatlan rengetegében. Jelenlegi formáját 2006 nyarán érte el. Az együtt megélt élmények és az összetartozás jeleként született ezen folt, amely az idők során a 3rd jelképévé vált.
A foltból összesen 21 darab készült.
//Dan
május 31, 2007 at 18:06
· Zsolti utazik
A kép a “Zsolti utazik” sorozat számára készül Szentendrén, a református templom tornyában.
május 31, 2007 at 17:44
· Zsolti utazik
Egyik éjjel Zsolti imígyen gondolkodott:
- Bizony, bizony, sokfelé jártam már az utóbbi időben ebben a foltos pulcsiban, ráadásul jön a nyár, ahol mégtöbbfelé fogok járni. Jó volna tenni valamit ezügyben.
És így történt, hogy Zsolti kitalálta, hogy készít egy “Zsolti utazik” foltot. Ebből a foltból azoknak ad, akik
- küldenek egy fényképet, amin pulcsis arcok
- vannak valahol (különleges helyszín nem hátrány),
- mutatnak valamit (célszerűen nyuszifület).
Zsoltit ezügyben a zsolti-utazik@folt.egyetemielet.hu címen lehet elérni.
Az első pályamunkák beérkezéséig néhány kép Zsolti egy régi barátjáról:



Az eddig beérkezett pályamunkák itt nézetőek meg!
május 31, 2007 at 17:30
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai

A KSZK Webproj csapata a Schönherz-honlap megújítási projektjéből nőtte ki magát az ezredforduló után nem sokkal.
Pályafutásunk alatt elképesztően sok webes projektet indítottunk az ötletelés útjára, és az indítóprojekt lendületéhez híven elképesztően keveset fejeztünk be
, a népszerűbbek közül a VIK wiki, a pizzásch és a Simonyi szakkoli honlapja az említésre méltóak. Ha az évek során a körök honlapjai átmenetileg nem voltak elérhetőek, általában vagy a hekkeléseink miatt szállt el épp a webszerver, vagy azok révén javult meg.
Időközben a törzsgárdát az ipar bedarálta, így a feltörekvő webes cégeknek már nem sok félnivalójuk van; néhányan a nyughatatlanok közül a jo-hely.hu fejlesztésével folytatták.
május 21, 2007 at 21:26
· Napló

Számos olyan hagyományunk, rendezvényünk van, ami a közös élményt, az összetartozást valamilyen fizikai ojjektumban örökíti meg, például a felezőkorsó, össznépi qpapóló, mérnökgyűrű, … sorolhatnánk még.
2004 tavaszán jött az ötlet, hogy hívjunk életre egy olyan hagyományt, ami segít ezeknek az emlékeknek az összegyűjtésében – ha valaki kari közéleti, vagy szakmai dolgokban elér valamit, például qpán tökös legény, megvan a bsz szigorlata, bekerült a 100-as sörváltóba, felveszik msc-re, éjjeli pakoló gólyabálon, 5 feletti átlaga van, törzstag a kakasban stb. szóval az ilyen frankó dolgokat a rendezőség honorálhassa egy folttal, amit egy szabvány rendezvényes pólónál kicsit tartósabb ruhadarabra rögzíthet a boldog tulajdonos.
És így is lett.
május 21, 2007 at 19:24
· Pulóver
Hímzett.
Kapucnis.
Zipzáras.
Minőségi.
Elnyűhetetlen.
Télen fűt.
Nyáron hűt.
Mindent legyőz.
Egyszeri.
Megismételhetetlen.


május 21, 2007 at 11:42
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai

Mert ez tényleg bál
Szépek voltunk, tüzesek és vidámak.
A foltot a rendezők kapták ajándékba, akinek nincsen, Kris-t keresse.
március 27, 2007 at 08:07
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai
Fél évig képzésre jársz – Bodajk Inárcs falujában junior-rá avatnak.
Másodévben törődsz, rendezel – az év végétől senior névvel illetnek.
Harmad-negyedévben a színed szintjén meghatározó, kiemelkedő, amit művelsz – a felkérést, majd a próbát követően pártoló lovagot választasz és apród válik belőled.
Az egész seniorgárda ismer, munkád és tetteid mindenkire hatással vannak – felkérés, próba, az utolsó pofon, saját lovagi név.
Az útjaid elvezetnek az egyetemről, búcsúzol. Bodajk Inárcs falujában egy hétvégén Tőled búcsúzik mindenki. Öreg lettél.

A folt öt részből áll, amiket (évszámmal, vagy ha foltok kiadását megelőző időben kaptad a tisztséget, akkor évszám nélkül) az egyes lépések, azaz a junior, senior, apród, lovag, öreg címek elnyerésekor kapsz meg.

A terv Inti remekműve.