Villanykar foltjai

Schönerz Qpa 2010

A Schönherz Qpa a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának közel négy évtizedes múltra visszatekintő kari rendezvénysorozata.

2010 októberében a 39. Szikla & Zsömle Schönherz Qpán a világ meghódítására készülő ifjú titánokká varázsolhattátok magatokat a 60-as, 70-es évek és a retro jegyében, ahol a zene megváltoztatta az emberek életét és a lázadó fiúk és lányok a parketten ropták a rock ‘n’ roll-t.

A qpázóknak két napos éjszakai túrát kiheverve sikerült harckocsit húzniuk, alternatív valóságban kóboroltak, autós futamnak indultak Budapest körül  és megörvendeztették Solymár lakosságát. Rengeteg koncert és fellépő mellett a qpázók korhű táncdalfesztiválon és Ki mit tud?-on (Vörös Csillag Születik) mutathatták meg a bennük szunnyadó tehetséget.

Először váltotta fel a villogó ablakokat a kollégium déli oldalán megbúvó színes óriáskijelző, amit Mátrix-ként emlegetünk.

Viseljétek ezt a foltot, hogy amikor egy mellettetek álló pulcsiján megpillantjátok a rózsaszín Cadillac-et, felidézhessétek a Qpa két hetének emlékeit.

– Morpheu$

QPA folt 2010

Nem, idén nem így fog kinézni :)

http://qpa.sch.bme.hu

Villám folt

Ha eltelt egy év, jöhet a következő…

Pulcsi és Foltmékör folt

A hímzőkör 2 éve éledt újjá, amióta az sch elnyerte új formáját. A körünknek az egységfoltja az alábbi képen látható, ami a hagyományos villanykari pulcsit ábrázolja.

Ezt a foltot büszkén viselni minden egyes hímzőkörös, beleérte magamat is, mivel ha kelek járok akár a koliban, akár az I épületben, nem minden emberen találom meg ezt az ábrát és ettől az én pulóverem egyedibb.

Ennek a foltnak köszönhetően, már többször odajöttek hozzám az emberek gratulálni a kör munkáihoz és tevékenységéhez, és ilyenkor jó érzés tölt el, hogy valamit hozzá tudtam tenni a SCHÖNHERZES ÉRZÉShez A folt körülbelül 1 éve készült el, de igazából villanykaros pulcsikon 10-15-darabnál több nem található meg.

– Kozmi

taVIKacsa folt

A TaVIKacsa a XIX. századi Schönherz Qpa előtt alakult, 2006-os fekete gólyákból. Igazából nem is lehet megfogalmazni, hogy milyen kacsának lenni, ezt át kell élnie az embernek. Alapvetőn egy nagyon kreatív, jókedvű és jókedéjű társaság, akik nem vetik meg a lustálkodást és a mulatozást sem, de ha össze kell fogni, zseniális dolgokat tudnak alkotni.

Gólyacsapatként harmadik helyezettként elnyertük az Elschönherz qpát, majd 2007-ben a második helyig meneteltünk.

Ekkor megszületett fejünkben a gondolat, hogy ha már ilyen jól tudunk együtt feelingelni és dolgozni, szeretnénk elnyerni a 37. Schönherz Qpát.

Azonban a sors ezt máshogy akarta, szoros küzdelemben Epszilon kupát nyerve a második helyet érte el a csapat.

Kezdeti elkeseredésünket elfeledve, 2009-ben mindenki beleadta szívét- lelkét. Tisztában voltunk vele, hogy a diploma mellett sokan már nem lesznek velünk jövőre, így talán ez az utolsó lehetőség, hogy még együtt qpázzon a csapat. Többek között ennek volt köszönhető, hogy a 38. Jómunkásember Schönherz Qpát a TaVIKacsák nyerték.

Azóta sem lankad kevünk, bőszen szervezkedünk kistáborokkal, gyűlésekkel és összejövetelekkel tarkítva a készülést az októberi qpára. Csodálatos érzés volt négy évig Veletek qpázni, ezért most szeretnénk visszadni azt a jókedvet, azt az érzést és zsenialitást, amit átélhettünk ezidő alatt. Ha ennek csak egy kis töredéke sikerülne, remekül fogjátok érezni magatokat a 39. Schönherz Qpán.

Büszkék vagyunk arra, hogy kacsák vagyunk, hogy négy esztendő után sem hulott szét a csapat, és hogy beolvadások/egyesülések nélkül továbbra is úgy tudtunk feelingelni, ahogy anno elsőévesként. HÁP!

– Morpheu$

BME-VIK Gólyakocsma

Évente 10-12x megrendezésre kerül a gólyakocsma, ahol a legfiatalabb évfolyam beszélgethet az idősebbekkel, megismerheti a többieket, ehet egy jó zsírosdeszkát és kedvére mulatozhat. Minden alkalomnak van egy témája, ami általában az éppen aktuális rendezvény, pl gólyabál, csillagtúra, seniorképzés… Az utolsó alkalommal pedig kiválasztatik a legtökösebb ifjonc, aki a következő gólyakocsma főrendező lesz, így biztosítva a rendezvény jövőjét.

Vödörkör

Tudod mit, nem is akartunk mi krumplit sütni. Legalábbis az egész kolinak biztos, hogy nem. Egyszerűen így alakult. Úgy megy ez, hogy először sörözöl a szobatársaiddal, megéheztek, aztán lesül az első adag krumpli. Következő héten már a szintnek készül a krumpli, végül már mindenkinek ti sütitek. vodorMajd jön a kolbász, a panzoretti, meg a gofri. Jah, persze, valahogy

mindig elfogy egy rekesz sör, meg némi egyéb, és indul a nótázás (sej, haj, akácfa… :) ). Protekció van, de csak a jófej ismerősöknek, és „Vakond problémáinak”. Ilyen hétfő esték alkalmával születek meg az „összesült”, a „nem mentő” és az „hajnali háromra végzünk a 120 kiló krumplival” fogalmak. Na jó, végül: jó étvágyat!

A HiPPPi folt

A hiPPPi a 2005-ös Schönherz Qpa előtt alakult, vidám, kreatív társaság, feeling csapatnak indult, és azóta is sokszínűen fejlődik.
Egyből Epszilon Qpát is kaptak a Fekete-fehér Qpán, majd 2006-ban szoros küzdelemben elnyerték a Schönherz Qpát és a Fairplay Qpát is.
A hiPPPi csapattal azóta is sok kirándulást, összejövetelt szerveznek és lelkesen készülnek a 2007-es Qpára.

Reméljük jó lesz. :)

3rd tank-guard limited crew, azaz “3rdtgltdc”

3rd

Kis csapatunk a 2005-ben kezdett villamosmérnök szak 3. tankörének néhány tagjából verbuválódott az előadások és a közös tanulások végeláthatatlan rengetegében. Jelenlegi formáját 2006 nyarán érte el. Az együtt megélt élmények és az összetartozás jeleként született ezen folt, amely az idők során a 3rd jelképévé vált.

A foltból összesen 21 darab készült.

//Dan

Webproj

Webproj_nagyWebproj_kicsiA KSZK Webproj csapata a Schönherz-honlap megújítási projektjéből nőtte ki magát az ezredforduló után nem sokkal.

Pályafutásunk alatt elképesztően sok webes projektet indítottunk az ötletelés útjára, és az indítóprojekt lendületéhez híven elképesztően keveset fejeztünk be ;) , a népszerűbbek közül a VIK wiki, a pizzásch és a Simonyi szakkoli honlapja az említésre méltóak. Ha az évek során a körök honlapjai átmenetileg nem voltak elérhetőek, általában vagy a hekkeléseink miatt szállt el épp a webszerver, vagy azok révén javult meg.

Időközben a törzsgárdát az ipar bedarálta, így a feltörekvő webes cégeknek már nem sok félnivalójuk van; néhányan a nyughatatlanok közül a jo-hely.hu fejlesztésével folytatták.

következő oldal »