november 26, 2010 at 16:06
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai
A Schönherz Qpa a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának közel négy évtizedes múltra visszatekintő kari rendezvénysorozata.
2010 októberében a 39. Szikla & Zsömle Schönherz Qpán a világ meghódítására készülő ifjú titánokká varázsolhattátok magatokat a 60-as, 70-es évek és a retro jegyében, ahol a zene megváltoztatta az emberek életét és a lázadó fiúk és lányok a parketten ropták a rock ‘n’ roll-t.
A qpázóknak két napos éjszakai túrát kiheverve sikerült harckocsit húzniuk, alternatív valóságban kóboroltak, autós futamnak indultak Budapest körül és megörvendeztették Solymár lakosságát. Rengeteg koncert és fellépő mellett a qpázók korhű táncdalfesztiválon és Ki mit tud?-on (Vörös Csillag Születik) mutathatták meg a bennük szunnyadó tehetséget.
Először váltotta fel a villogó ablakokat a kollégium déli oldalán megbúvó színes óriáskijelző, amit Mátrix-ként emlegetünk.
Viseljétek ezt a foltot, hogy amikor egy mellettetek álló pulcsiján megpillantjátok a rózsaszín Cadillac-et, felidézhessétek a Qpa két hetének emlékeit.
– Morpheu$

szeptember 20, 2010 at 10:53
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai
Nem, idén nem így fog kinézni
http://qpa.sch.bme.hu

augusztus 11, 2010 at 03:47
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai
Ha eltelt egy év, jöhet a következő…

augusztus 10, 2010 at 21:49
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai
A hímzőkör 2 éve éledt újjá, amióta az sch elnyerte új formáját. A körünknek az egységfoltja az alábbi képen látható, ami a hagyományos villanykari pulcsit ábrázolja.
Ezt a foltot büszkén viselni minden egyes hímzőkörös, beleérte magamat is, mivel ha kelek járok akár a koliban, akár az I épületben, nem minden emberen találom meg ezt az ábrát és ettől az én pulóverem egyedibb.
Ennek a foltnak köszönhetően, már többször odajöttek hozzám az emberek gratulálni a kör munkáihoz és tevékenységéhez, és ilyenkor jó érzés tölt el, hogy valamit hozzá tudtam tenni a SCHÖNHERZES ÉRZÉShez A folt körülbelül 1 éve készült el, de igazából villanykaros pulcsikon 10-15-darabnál több nem található meg.
– Kozmi
augusztus 3, 2010 at 22:14
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai

A TaVIKacsa a XIX. századi Schönherz Qpa előtt alakult, 2006-os fekete gólyákból. Igazából nem is lehet megfogalmazni, hogy milyen kacsának lenni, ezt át kell élnie az embernek. Alapvetőn egy nagyon kreatív, jókedvű és jókedéjű társaság, akik nem vetik meg a lustálkodást és a mulatozást sem, de ha össze kell fogni, zseniális dolgokat tudnak alkotni.
Gólyacsapatként harmadik helyezettként elnyertük az Elschönherz qpát, majd 2007-ben a második helyig meneteltünk.
Ekkor megszületett fejünkben a gondolat, hogy ha már ilyen jól tudunk együtt feelingelni és dolgozni, szeretnénk elnyerni a 37. Schönherz Qpát.
Azonban a sors ezt máshogy akarta, szoros küzdelemben Epszilon kupát nyerve a második helyet érte el a csapat.
Kezdeti elkeseredésünket elfeledve, 2009-ben mindenki beleadta szívét- lelkét. Tisztában voltunk vele, hogy a diploma mellett sokan már nem lesznek velünk jövőre, így talán ez az utolsó lehetőség, hogy még együtt qpázzon a csapat. Többek között ennek volt köszönhető, hogy a 38. Jómunkásember Schönherz Qpát a TaVIKacsák nyerték.
Azóta sem lankad kevünk, bőszen szervezkedünk kistáborokkal, gyűlésekkel és összejövetelekkel tarkítva a készülést az októberi qpára. Csodálatos érzés volt négy évig Veletek qpázni, ezért most szeretnénk visszadni azt a jókedvet, azt az érzést és zsenialitást, amit átélhettünk ezidő alatt. Ha ennek csak egy kis töredéke sikerülne, remekül fogjátok érezni magatokat a 39. Schönherz Qpán.
Büszkék vagyunk arra, hogy kacsák vagyunk, hogy négy esztendő után sem hulott szét a csapat, és hogy beolvadások/egyesülések nélkül továbbra is úgy tudtunk feelingelni, ahogy anno elsőévesként. HÁP!
– Morpheu$
április 1, 2010 at 13:09
· Események, társaságok foltjai, Villanykar foltjai
Évente 10-12x megrendezésre kerül a gólyakocsma, ahol a legfiatalabb évfolyam beszélgethet az idősebbekkel, megismerheti a többieket, ehet egy jó zsírosdeszkát és kedvére mulatozhat. Minden alkalomnak van egy témája, ami általában az éppen aktuális rendezvény, pl gólyabál, csillagtúra, seniorképzés… Az utolsó alkalommal pedig kiválasztatik a legtökösebb ifjonc, aki a következő gólyakocsma főrendező lesz, így biztosítva a rendezvény jövőjét.

február 13, 2009 at 13:36
· Események, társaságok foltjai, SOTE foltok
gólyabál 2008
az év vége felé nemcsak a foltosztás szokása alakulgatott, hanem az a velejáró körülmény is, hogy a foltok mindig az utolsó időpontban készültek el. sikerült ezt a tulajdonságukat olyannyira tökéletesítenünk, hogy a tervek nyomtatásában végül egy nonstop nyomda segítségét vettük igénybe, hogy tartsuk a határidőt.
végül épp hogy megérkeztek a friss felvarrók a bálra. ennek nagyon örültünk, főleg mikor kiderült, hogy igazából csak a bál utáni lezáró gyűlésen kerülnek majd kiosztásra.
de legalább elegáns lett.
–füge
február 13, 2009 at 13:19
· Események, társaságok foltjai, SOTE foltok
gólyatábor 2008
mire elérkezett a tábor, már némileg betört a tudatba az angol nevén badge-ként emlegetett szövetdarabka. elfogadottsága még mindig nem volt a csúcson, de a szervezők támogatásának köszönhetően létrejött a táborfolt is. azon elgondolás alapján, miszerint mindig a rendezvényen szervezőként résztvevő instruktor kap foltot, a gólyák, hogy ők se hagyják el a tábort üres kézzel, hasonló ábrájú kitűzőt kaptak.
így utólag kijelentő mondatban
, ám akkor ez korántsem volt biztos, ugyanis az indulás körüli forgatagban majdnem lemaradtak a vonatról a foltok; végül azonban a síneken robogva minden instruktorhoz eljutott a kis emlékőrző.
február 13, 2009 at 13:02
· Események, társaságok foltjai, SOTE foltok
instruktorképzés 2008
a foltozás rögös útja vezetett idáig, hiszen az új [IÖCS] pulcsik még korántsem használtattak annyit, hogy toldozásra szoruljanak… mi mégis úgy gondoltuk, hogy jobb félni, mint megijedni, és egyébként is bármikor szerezhet maradandó sérüléseket egy ilyen ruhanemű (mondjuk egy harcipuszi alatt…:)) – elkészült tehát az igazából első komoly rendezvényhez köthető folt, a 2008-as képzésfolt. (az említett idáig vezető út rögösségét jelzi, hogy még a szervezők közül sem tudott mindenki a készítésről, míg el nem kezdődött az osztás…
)
képzészáró táborunk végén így azt láthatta a nézelődő instruktorszem, amint öregjeink is hasonló kíváncsi érdeklődéssel forgatják a furcsa kis fekete felvarrót, mint az újonnan képződöttek.
–füge
február 13, 2009 at 12:48
· Események, társaságok foltjai
hősök tere – fölvettük
igazából pre-foltnak titulálható (:)), a “kezdet kezdete”.
egy kis közös összejövetel emlékére készült – örültünk, hogy van pulcsink, és örültünk, hogy velünk örül a VIK is. az örömködés helyszínéül a Hősök terét választottuk, ahol igencsak elfértünk, és igencsak fáztunk, aminek következtében a flashmobból is inkább csak a mob-rész sikerült – de mindenki mosolygott, még az a 4-5 járókelő is, akinek feltűnt, hogy valami mintha történne a közelében.
a találka talán az after-kocsmázáson teljesedett ki, pontosabban hágott tetőfokára, de ha a “nem a *mikor*, hanem a *mi* a lényeg”-elvet vesszük figyelembe (:D), akkor elmondhatjuk, hogy jól sikerült a közös pulcsifölvétel.
–füge from iöcs